Parasztolimpia - Az igazi falusi roadshow

 

 

Tervezett helyszín: A település központi tere, sportpályája

Időpont: 2008. június 15-től folyamatosan

 

A rendezvényhez könnyen kapcsolható látvány és hangulatelemek:

Néptáncegyüttes, népdalkör fellépése, főzőversenyek lebonyolítása.

Népi zenekar muzsikája a táncosok és a versenyszámok kíséreteként, táncházak

Vásári komédiák bemutatói a versenyszámok között

A versenyen való indulás föltétele a zsűri által pontozható népi hacuka viselete

A hangulatot nagymértékben meghatározzák a tervezett kellékek (hordók, szénakazlak, állatok, létrák, és a paraszti élet megannyi nélkülözhetetlen kelléke)

 

Nevezési feltételek

A versenyen ötfős csapatok indulhatnak, amiben két parasztasszony részvétele kötelező.

Maximálisan 10 „parasztbrigád” indulása lehetséges

 

Felkért zsűri

A zsűri elnöke és a tagjai: A település köztiszteletben álló képviselői.

 

A verseny segítői:

háromtagú zsűri

8 fő amimátor

1 fő adminisztrációs munkatárs,

1 fő rendezvénygazda

 

Pontozás:

A versenyszámok közül a 2. és 7. feladatok kivételével a teljesítés ideje a mérvadó. A legjobb időt teljesítő csapat jutalma 10 pont, mely sorrendben 2 pontokkal csökken a helyezések függvényében. A 2. feladatban a morzsolt kukorica mennyisége a mérvadó a pontok kiosztása hasonló módon történik, míg a 7. feladatban a győztesek 8 az alulmaradók 2 pontot kapnak.

 

 

Elmélet

Paraszttotó a paraszti élet nélkülözhetetlen fogásai, eszközei és tevékenységei kapcsán

 

Gyakorlat

A szántóvetők munkájának adoptálható elemeiből

 

Körbála állogatás

Feladat: A csapat 5 tagjának 4 db oldalán fekvő szalmabálát kell talpára állítani. Valamennyi bála felállítását követően egy parasztnak a bálára fel kell másznia, így a további bálázást mindig egyel kevesebb pór végzi.

Végrehajtás: egyszerre 2 csapat, teljes brigáddal, időméréssel

Eszközigény: 10 db körbála

Szabály: A szám a vezető versenybíró sípszavával indul és akkor ér véget, ha az összes résztvevő (2x5 fő) a talpon álló bálák tetején tartózkodik.

 

Kukoricamorzsolás

Feladat: A kosarakban található azonos mennyiségű kukorica morzsolása kézzel vödörbe.

Végrehajtás: egyszerre a nyolc csapat, teljes brigád, időre

Eszközigény: szárított kukorica; 8 db kosár; 8 lóca, vagy pad

Szabály: A szám a vezető versenybíró sípszavával indul és ér véget. Rendelkezésre álló idő három perc.

 

Fűrészelés

Feladat: Bakokon álló ölnyi vastagságú fa darabolása két részre hosszú lapfűrészekkel.

Végrehajtás: egyszerre két parasztgárda, két-két fővel, időméréssel

Eszközigény: 2 bak, 8 ölnyi vastagságú fa, 4 lapfűrész

Szabály: a szám a vezető versenybíró sípszavával indul és a fa két részének teljes kettéválásával ér véget

 

Talicskatolás

Feladat: cukorrépával teli talicskát kell a szlalom pályán tolni.

Végrehajtás: egyszerre két parasztgárda, teljes létszámmal, időméréssel

Eszközigény: két talicska, cukorrépa, illetve kukoricaszárból készült kötegek

Szabály: a szám a vezető versenybíró sípszavával indul és a talicskatoló paraszt megjelölt célvonalon való áthaladásával ér véget

 

Lopózás

Feladat: a csapatok előtt elhelyezett hordókból 30 poharat kell megtölteni

Végrehajtás: a csapat három tagjának 30 db 2 dl-es poharakat kell megtölteni a nemes nedűvel, időméréssel

Eszközigény: 2 db 30 l-es hordó, két műanyag hébér

Szabály: a szám a vezető versenybíró sípszavával indul az utolsó pohár megtöltésével ér véget

Plusz hangulatelem: a borok szétosztása a pórnép között

 

Zetor húzása

Feladat: a földművelés és egyéb háztáji tevékenységek nélkülözhetetlen eszközének emberi erővel történő tovagördítése

Végrehajtás: egyszerre két gárda, a csapat teljes létszámmal szerepelhet, időméréssel

Eszközigény: 2 db Zetor, vagy traktor

Szabály: a szám a vezető versenybíró sípszavával indul a traktor első kerekének a célvonalon történő áthaladásával ér véget

 

Kuntolás

Feladat: magyar népi játék, mely során a kötelek segítségével formázott körből a két parasztlegén a mellkasuk között feszülő rúddal tolják ki egymást

Végrehajtás: két csapat egy-egy parasztja egymás ellen, végkimerülésig

Eszközigény: egy rúd, kötél a körformázáshoz

Szabály: A szám a vezető versenybíró sípszavával indul és valamely paraszt valamely testrészének kötélen kívüli talajérintésével ér véget. A párokat sorsolással állapítjuk meg. A győztesek 8, a vesztesek 2 pontot kapnak.

 

Petrencerúd tartás

Feladat: Toldi Miklós állítólag rossz volt földrajzból, így kénytelenek vagyunk a versenyzőktől megkérdezni, hogy „Hé paraszt! Melyik út megyen itt Budára?” Végrehajtás: két csapat legerősebbnek vélt földművese egyszerre, időre

Eszközigény: két petrencerúd

Szabály: A petrencerúd irányt mutató végét egy versenybíró fogja, majd a bíró sípszava után elengedi, a verseny addig tart, míg a rúd vége nem ér le a földre. A rúd csak az alkarral támasztható meg!

 

Sodrófahajító verseny

Feladat: a parasztasszonyok ügyességét és erején tesztelve, a versenyzőknek 1 sodrófát kell minél messzebbre hajítani.

Eszközigény: 20 sodrófa

Szabály: A szám a vezető versenybíró sípszavával indul és az utolsó sodrófa földetérésekor ér véget.

 

Vetőmag válogatás

Feladat: kukorica és bab elegye a földön, parasztasszonyok két külön csoportba szedik szét

Végrehajtás: egyszerre az összes parasztasszony dolgozik, időre

Eszközigény: bab és kukorica, kendő a földre

Szabály: a vezető versenybíró sípszavára indul és a két halom teljes különválása után ér véget

 

Létrafutás

Feladat: Az egyik parasztasszony és a három parasztember bebújik a létra fogai közé, míg a másik parasztasszony a létrára ül. Szlalom pályán elfutnak a kijelölt szalmabáláig, ahol 10 db tojást a „létránülő” magához vesz. Ezt visszajuttatják a rajtvonalhoz. Kétszer ismétlik.

Végrehajtás: Egyszerre két csapat, teljes brigáddal, időre

Eszközigény: 50 db tojás

Szabály: a szám a vezető versenybíró sípszavával indul a 20-dik tojás rajtvonalhoz kerülésekor ér véget

 

 

A felsorolt feladatokból és további mintegy 20 játékos feladatból állítjuk össze — az Ön igényei szerint — a rendezvény programját!

Kedves Érdeklődő!

 

Napjainkban reneszánszát élik a népi játékokra, hagyományokra, vicces falusi szokásokra épülő vetélkedők. Cégünk (illetve annak létrejötte előtt a cégünk tulajdonosai, munkatársai) 2001 óta szervez(nek) és bonyolít(anak) le „Parasztolimpiákat”.

 

A rendezvényszervezés területén szerzett több éves-évtizedes tapasztalatainkra, valamint a folyamatosan képzett mintegy 30 főnyi animátor-gárdánkra támaszkodva ajánljuk figyelmébe szolgáltatásainkat.

 

Alább - kedvcsinálónak - közkinccsé teszünk egy „olimpiai forgatókönyvet”. Kérem tanulmányozza át és ha elnyerte tetszését, gyorsan vegye fel velünk a kapcsolatot!

 

Elérhetőségek, információk

Bikarodeó

Lovas

tábor

Paraszt

Olimpia

www.parasztolimpia.hu

Ökojáték, ökokézműves